
Posztinfo / Nevezetességek - Oroszország / Szentpétervár- Bronzlovas
Talán nincs még egy olyan orosz város, mely látnivalóiban ennyire hordozná történelmét. Pétervár- a II.Vh. idejéig Szentpétervár- gyönyörű város. Orosz módra európai és európai módon orosz.
Ennek a kissé érdekes megállapításnak okozója maga a városalapító: Nagy Péter cár. A város megalapítása az ő személyes kezdeményezése volt. Hogy lehetett a fiatal cár európai? Egyszerű a válasz. Már egészen fiatalon bejárta Európát, mesterségeket tanult, többek közt elsajátította a hajóács munkájának minden csínját-bínját.
Majd zseniális ötlete támadt: várost akart építeni a tengerparton, a Néva folyó torkolatánál. Tudta, hogy mindez emberáldozatot követel, nem is keveset. De ezzel együtt azt is tudta, hogy csak így lehet a várost és az országot bekapcsolni az európai vérkeringésbe. Ezáltal nyilt lehetőség a kereskedelemre. Mindez 1703-ban történt, ha naphoz akarjuk kötni- május 27-én.
Nem kímélte magát sem: nem ismert sem istent, sem embert: a világ legjobb építészeit hozatta az általa megálmodott városba. Szentpétervár az egyedüli olyan európai főváros, mely egyetlen terv alapján készült. Az építészek főként olaszok voltak. A Néva deltájára és annak szigeteire épült a város, kb. 700 híd fogja egységbe.
Sok-sok áldozattal gyönyörű várost hoztak létre, mely kapu lett Oroszország és Európa között. Kapu és híd.Kulturális híd. Ez volt Péter álma, sikerült neki.
Ha Pityerre, Pétervárra, Leningrádra gondolok, rengeteg nevezetesség jut eszembe: Ermitázs, Péter-Pál erőd, Izsák székesegyház, Palota tér, Sándor diadalmi oszlopa, Nyevszkij Proszpekt, és így tovább.
Azonban a nevezetességek sorát mivel is kezdhetnénk mással, ha nem a város alapítójának tiszteletére emeltetett Bronzlovas szoborral?
A Néva partján magasodó bronzalakot Katalin cárnő idejében (1762–1796) állították; az oroszok még a szovjet időkben észrevételezték, hogy míg a cár a kezével a túlparton fekvő Akadémiára és a Szentpétervári Egyetemre mutat, addig az akkoriban valamivel feljebb, tankon álló Lenin épp a KGB szomorúan közismert épülete felé nyújtja a kezét…
Péternek sikerült megvalósítania álmait, a világ egyik legszebb fővárosát hozta létre, amin a II. világháborún kívül csak az óriási házgyári lakónegyedek és néhány szocreál épület tudott rontani.
Beszámolónkat természetesen folytatni fogjuk majd Pétervár többi fontos nevezetességével.
1. Vera Brezsnyeva - Ljubov szpaszjet mir
2. 5ivesta Family - Zacsem?
3. Julija Szavicseva - Moszkva-Vlagyivosztok