
Posztinfo / Térség Hírei - Baltikum / Mélyrepülésben a balti gazdaság
A litván gazdaság az előrejelzett 22 százalékos visszaesésnél is mélyebbre zuhant a második negyedévben, mutatják a közzétett adatok. A litvániai helyzet ékesen példázza a balti régióban uralkodó válságos állapotot, amely annak ellenére is fennáll, hogy a szomszédos Lettországnak sikerült nyélbe ütnie az IMF-fel kötött megállapodást.
Lettországhoz hasonlóan a litván államnak is le kell fékeznie a költekezést, ha ellenőrizhetetlenné váló költségvetési deficitjét ismét vissza akarja zökkenteni a rendes kerékvágásba. Litvánia mindeddig azt hangoztatta, a Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) segítsége nélkül is képes megbirkózni a problémával.
Lettország és az IMF hétfőn (július 27.) kötötték meg az újabb kölcsönről szóló szerződést, miután a lett kormánykoalíciót alkotó öt párt legnagyobbika is beadta a derekát, és elfogadta a Valutaalap által diktált hitelfeltételeket.
Litvánia bruttó hazai terméke (GDP) a második negyedévben 22,4 százalékkal esett vissza a tavalyi év azonos időszakához képest. A statisztikai hivatal kiigazított adatai szerint az idei első negyedévben 13,3 százalékkal zsugorodott a balti állam gazdasága.
A leggyengébben teljesítő EU-tagállam
A most nyilvánosságra hozott gazdasági mutatók szerint a litván gazdaság az EU-raglista legvégén kullog. A Swedbank becslései alapján Lettország, az eddigi sereghajtó - az első negyedévi 18 százalékos csökkenéshez hasonlóan - a második negyedévben 17 százalékos visszaeséssel számolhat.
Litvánia elnöke, az EU korábbi költségvetési biztosa "komoly jelzésértéket" tulajdonít a második negyedéves GDP-adatoknak. Véleménye szerint a számok arról tanúskodnak, hogy a gazdaság gyors ütemben zsugorodik, ezt azonban a múltban kialakult gazdasági buborék számlájára írja a politikus.
"A gazdaság mesterségesen lett felpörgetve, most az így keletkezett buborék kipukkanásának lehetünk tanúi" - magyarázta Dalia Grybauskaite litván elnök. Hozzátette, a kormány minden követ megmozgat, hogy kordában tartsák a példátlan mértékű gazdasági visszaesést.
"A harmadik negyedév kedvezőbb lesz a másodiknál" - biztatott Grybauskaite.
A közgazdászok szerint a 2009-es év egészét tekintve 15-20 százalékos GDP-csökkenésre lehet számítani, ismertette a litván elnök. A kiskereskedők 2009 júniusában lebonyolított forgalma mindenesetre csupán a tavaly júniusi forgalom háromnegyedét érte el.
"A [Lettországgal kötött] IMF-megállapodás csillapíthatja a felborzolt piaci kedélyekre, ám ha a recesszió további mélyül, az sem kizárt, hogy tiszavirág életű lesz a kedvező hatás. Litvánia gazdasági mutatói alapján pedig nem túl valószínű, hogy beválik az optimista forgatókönyv" - közölte Lars Christensen, a Danske Bank vezető elemzője.
A litván GDP mélyrepülése minden piaci várakozást "alulmúlt". A Reuters által, hat szakértő bevonásával készített múlt heti felmérésből az derül ki, éves szinten "csak" 16,7 százalékos GDP-csökkenésre számítottak.
A kiadások lefaragása
Litvánia GDP-je az első félévben 43,4 milliárd litas (17,96 milliárd amerikai dollár) volt, ez 18,1 százalékkal marad el az ország 2008-as teljesítménytől. A visszaesés mindenekelőtt az ipar, illetve az építőipar területén érezteti hatását.
"A harmadik negyedévben akár ennél is nagyobb mértékű zuhanás következhet be [Litvániában]. A gazdaság előreláthatólag ekkor fogja elérni a mélypontot, az éves GDP-csökkenés pedig 20 százalékos is lehet" - mondta a vilnius-i DnB NORD pénzintézet vezető elemzője, Jekaterina Rokaja.
"A második negyedév eredményeinek ismeretében minden bizonnyal nagyobb nyomás nehezedik majd a litván valutára és az ország hitelbesorolására egyaránt."
A tavalyi 3 százalékos növekedést követően a pénzügyminisztérium 2009-re 18 százalékos visszaesést jósol.
Litvánia jobbközép kormánya ezidáig nem vallott kudarcot a válságkezelés terén: megnyirbálta a kiadásokat és adóemelést hajtott végre, hogy képes legyen betömni a költségvetésen tátongó lyukat. Az idei hiány a várakozások szerint a GDP 8 százalékára fog rúgni. Félmilliárd eurót Eurobond kötvények kibocsátásából sikerült előteremtenie a litván kormánynak.
Nincs szükség IMF hitelekre - egyelőre
Litvánia szükség esetén az IMF-hez fog fordulni, ám ennek még nem jött el az ideje. Gazdasága 2008-as összeomlását követően Lettország - a Valutaalap és az Európai Unió jóvoltából - 7,5 milliárd eurós mentőcsomagot kapott, mikor a második legnagyobb lett pénzintézet sorsa forgott kockán.
A litván bankok tekintetében eddig nem merültek fel hasonló gondok. Lettországnak az EU hétfőn (július 27.) újabb 1,2 milliárd eurós kölcsönt folyósított, amelynek felét a pénzügyi stabilitás megőrzése érdekében tartalékolnia kell a balti államnak.
Lettország ezen kívül megállapodást kötött az IMF-fel egy 195 millió eurót mozgósító gazdaságélénkítő programcsomagról, továbbá más hitelezőknek - elsősorban a Világbanknak - is zöld utat adott.
A balti régió lesújtó helyzete a svéd bankok - főként a Swedbank, illetve a SEB - részvényein is nyomott hagyott; a részvényárfolyam kedvezőtlen alakulása miatt e pénzintézetek is egyre súlyosabb veszteségeket könyvelnek el.
1. Vera Brezsnyeva - Ljubov szpaszjet mir
2. 5ivesta Family - Zacsem?
3. Julija Szavicseva - Moszkva-Vlagyivosztok