
2009. október 6.-án Asztanában tett látogatása során Franciaország elnöke Nicolas Sarkozy és Nurszultan. Nazarbajev kazah elnök az Európa és Közép-Ázsia közötti geopolitikai együttműködés kereteinek kiszélesítése céljából kihirdették 24 kétoldalú egyezmény aláírását, beleértve a szénhidrogén ágazati szerződéseket is.
„Ily módon a kazah és francia kétoldalú kapcsolatok történetébe új fejezet íródott … hosszútávra szóló partnerséget kötöttünk” – emelte ki Sarkozy.
Nazarbajev pedig a következőt hangoztatta: „a Kaszpi-tengertől Bakun keresztül Európába tartó főexporti csővezeték létrehozására hívatott projektben a francia oldal részvételéről szóló egyezményre jutottunk”.
Ezzel a kazah elnök a francia «Spie Capag» (Vinci group) konzorciummal a közeljövőben Európába történő kőolaj szállításához szükséges Kasagan és Baku olajlelőhelyek közötti csővezeték megépítésére kötött egyezményre utalt.
„Ez, a kazah gáz és kőolaj Európába szállítási rendszerének artériáját alkotó nagyon fontos projekt” – mondta NazarbaJev.
A francia elnök ezzel egyetértve azt hangoztatta, hogy az adott kőolaj csővezeték Kazahsztánban és Franciaországban egyaránt több munkahelyet fog teremteni és az európai energetikai szállítások biztonságát is garantálni fogja.
Kazahsztán már régóta vonzza energetikai kincseivel a nyugati kormányokat s az Európai Unió országai részére alternatív gázszállítóként szerepel.
Kazahsztán és Franciaország között a szénhidrogén ágazatában létrejött, csővezetékről szóló egyezmény, a szállítási források diverzifikálása útján Európa energetikai biztonságát fogja növelni. Ezzel egy időben a projekt, Kazahsztán piaci kapacitását minden oldalról fejlesztve, az ország gazdasági biztonságát erősíti majd.
A csővezetékről szóló egyezmény kiegészítőjeként a „Total” és a „GDF Suez” cégek a kazah nemzeti olajcéggel, a „KazMunaiGaz” társasággal, a Kaszpi-tengeri orosz-kazah kontinentális vizek határán található „Hvalinskoe” gázlelőhely 50 %-os kazah részesedésének felét a franciákra átruházó szerződést kötöttek.
A projekt résztvevői: KazMunaiGaz” (25%), „Total” (17%) és „GDF Suez” (8%) együttesen (25%) és „Lukoil” (50%). Ennek a gázlelőhelynek a fejlesztésére a két francia cég 1 milliárd dollár tőkét fog beruházni.
A 25-30 méter mélyen a tengerben található „Hvalinskoe” gázlelőhely irányításával az orosz „Lukoil” óriáscég foglalkozik.
A „Total” vezérigazgatója K.Marceri szerint, a gázlelőhely leghamarabb a 2016-os évben kell, hogy funkcionáljon s az éves termelés 7-9 milliárd köbméter gázt jelenthet. Ennek ellenére a „Hvalinskoe” gázlelőhely egész potenciálját még egyszer alaposan át kellene értékelni.
A.Karibzsanov, a „Szamruk-Kazyna” nemzeti jóléti alap ügyvezető igazgatója, a kazah-francia üzleti találkozón tartott beszédében felvázolva Kazahsztán üzleti perspektíváit, a francia üzletembereket felhívta az ország energetikai üzemeibe történő beruházásra.
„Mikor az energiakereslet nő, akkor új energiaszállítók kapacitására, valamint a régiek megújulására van szükség. Mi ebben a szférában látjuk együttműködésünk szélesítésének a lehetőségeit. A „Szamruk-Kazyna” erős kapacitással és számtalan eszközzel rendelkezve, valamint a „Szamruk-Energy” és a „KEGOK”, a villamos művek kazah nemzeti elosztója, leányvállalatai révén képes erre” – hangsúlyozta A.Karibzsanov.
A Lazah kormány a helyi piac liberalizációja és a befektetők számára történő előnyös feltételek biztosítása érdekében komoly lépéseket tett
A közép-ázsiai ország az energetikai szektorban olyan versenyképes előnyökkel bír, mint az olcsó üzemanyag-készletekhez való hozzáférés. Ehhez, az országban található olaj-, gáz- és szénkészletek, valamint az olyan újrahasznosítható energiaforrások, mint a szél-, a víz- és a napenergia használatának rendelkezésre állása adja az alapot.
A Kazah Kereskedelmi Minisztérium Beruházási Hivatalának az információja szerint, a kazah-francia üzleti találkozón összesen 6 milliárd dollár értékű, 12 egyezmény, memorandum, valamint szerződés aláírására került sor. Ezen kívül 1,8 milliárd dollár értékű francia beruházásról született megállapodás.
1. Vera Brezsnyeva - Ljubov szpaszjet mir
2. 5ivesta Family - Zacsem?
3. Julija Szavicseva - Moszkva-Vlagyivosztok