
Posztinfo / Térség Hírei - Közép-Ázsia / Kazahsztán függetlenségének évfordulója
Kazahsztán december 16-án ünnepli az ország függetlenségének 18. évfordulóját.
Ez alatt a rövid idő alatt, a közép-ázsiai ország vezetése nagy sikereket ért el az ország fejlődésében.
Eredményeiket elfogadta a világ közössége is, aminek bizonyítékául szolgál az, hogy 2010-ben Kazahsztán kapott jogot az EBESZ regionális szervezet elnökletére.
Az EBESZ leendő elnökeként Kazahsztán fellép a szervezet mindhárom tevékenységi körének fejlődéséért, melyek szerepét és jelentőségét egyformán kezeli majd.
Kazahsztán konkrét lépéseket tett a törvényhozás fejlesztéséért. Így, ebben az évben az EBESZ ajánlásával lényeges módosításokat hajtottak végre a választásokról, a politikai pártokról, a tömegtájékoztatásról és az önkormányzatokról szóló törvényekben.
A biztonság és a stabilitás növelése érdekében kazah tervek szerint nem csak az EBESZ elnökletének formátumában lesznek előmozdítva az egyeztetések, hanem az olyan sokoldalú struktúrák keretein belül, mint a FÁK, vagy az Iszlám Konferencia.
Nurszultan.Nazarbajev kazah elnök a Helsinki Szerződés 35. évfordulója, a II. Világháború végének 65.évfordulója és a Párizsi Alapokmány 20. évfordulója alkalmából indítványozta az EBESZ csúcstalálkozó megtartását az új Európa számára. A csúcstalálkozó témája az egységes transzatlanti és eurázsiai biztonsági architektúra felépítése, és Afganisztán rehabilitációja, megsegítése lenne.
A globális biztonság témakörét folytatva figyelemreméltó Kazahsztán kezdeményezése, hogy augusztus 29-ét nyilvánítsák az atomfegyvermentes világ nemzetközi napjává.
Kazahsztán önként lemondott a világ negyedik legnagyobb nukleáris arzenáljáról. 1994. augusztus 29-én véglegesen elszállították az ország területéről az utolsó nukleáris robbanófejeket is, és a világ atomhatalmai memorandumot írtak alá a biztonsági garanciáról. Kazahsztán kezdeményezésére 2006-ban Szemipalatyinszkban írták alá az atomfegyvermentes közép-ázsiai zóna létrehozásáról szóló szerződést.
Kazahsztán a világon a hetedik olajtartalékait, a hatodik gáztartalékait és a második uránkészleteit tekintve, így bekerült az energetikai termékek legnagyobb exportőreinek sorába.
Kazahsztánban a bizonyítottan kinyerhető olajkészlet 4,8 milliárd tonna, ami megfelel a világ összolajtartaléka körülbelül 3 százalékának. 2008-ban az olajkitermelés 70 millió tonnát tett ki, ami 1,8 százaléka a világ olajtermelésének. 2015-re a kitermelés mennyiségének növekedése megközelítőleg 100 millió tonna olajat tesz ki, amelynek nagy része exportra megy.
A feltárt és becsült földgáztartalékok 3,3 trillió köbmétert tesznek ki, míg a potenciális készletek elérik a 6-8 trillió köbmétert. Ez a világ földgáz-össztartalékának 1,7%-a.
Ilyen tekintélyes természeti erőforrásokkal rendelkezve Kazahsztán szerkezeti változásokat akar bevezetni gazdasága fejlődésébe a feszített ütemű iparosítás, illetve az infrastruktúra korszerűsítése útján.
Ennek egyik stratégiai megoldása az „Út Európába” 2009-2011-re szóló állami program. Céljai, hogy Kazahsztán az európai országok stratégiai partnerévé váljon minden téren, így a kereskedelmi-gazdasági, innovációs technológia, energetika, szállítás, műszaki irányítás terén, a kis- és középvállalkozások fejlesztésében, az életminőség szférájában, és humanitárius dimenzióban.
Kazahsztán a FÁK országai közül elsőként találta magát szemben a világválság következményeivel. Az országban ennek ellenére megmaradtak az állam szociális kötelezettségei, sőt útépítési programoknak köszönhetően rövid idő alatt 400 ezer új munkahelyet hoztak létre, 6 százalékos szintre csökkentve a munkanélküliséget.
Az elfogadott intézkedéseknek köszönhetően a kis- és középvállalkozásoknál a termelés mértéke 14 %-kal nőtt.
A kazah állam 2 Mrd eurót szánt a bankrendszer támogatására, amit arra használtak, hogy az állam részesedést szerezzen az ország vezető bankjaiban.
Kazahsztán és Magyarország kapcsolatai is elmozdultak a holtpontról az elmúlt években.
És ez nem csak a kereskedelem és ipar, hanem az oktatás és kultúra területére is értendő.
1. Vera Brezsnyeva - Ljubov szpaszjet mir
2. 5ivesta Family - Zacsem?
3. Julija Szavicseva - Moszkva-Vlagyivosztok