
Posztinfo / Térség Hírei - Nyugati határ / Az ukrán válság okai
Julija Timosenko miniszterelnök egy sajtókonferencián megnevezte az Ukrajnában fellelhető gazdasági válság alapokait.
A válság első oka, hogy Ukrajna 18 éves függetlensége során nem tudott strukturális reformokat végrehajtani a gazdaságban. Emiatt a válság ideje alatt a gazdaság néhány nagyvállalat kezébe került.
A kormányfő szerint a válság egy másik tényezője az is, hogy a nagyvállalatok elavult technikákkal dolgoztak, olyan berendezésekkel, amelyek a privatizálásuk óta fennállnak.
Az ukrajnai válság harmadik tényezője Timosenko szerint a rendkívül gyenge bankrendszer. Ez ahhoz vezetett, hogy az országban a gazdaság számára nem voltak hitelforrások. A kormányfő hozzátette, ha lettek is volna hitelek, akkor azok közös összege a legmagasabb lett volna a világon.
Timosenko szerint az országban pénzügyi éhség van, amelyért a Nemzeti Bank okolható, mivel magas kamatlábbal hajtott végre refinanszírozást. A bank által kiadott eszközöket pedig nem a gazdaság hitelezésére fordították, hanem a valutapiacra utalták ki, melynek eredményeként a nemzeti valuta árfolyama 64,3 %-ot esett.
A miniszterelnök szerint ez a világ legmagasabb nemzeti valuta árfolyamesése. Lengyelországban a nemzeti valuta árfolyama 36 %-kal, Fehéroroszországban 35 %-kal, Oroszországban pedig 3%-kal csökkent.
Az ukrán gazdasági válság végső oka Timosenko szerint a mély politikai válságnak tudható be.
1. Vera Brezsnyeva - Ljubov szpaszjet mir
2. 5ivesta Family - Zacsem?
3. Julija Szavicseva - Moszkva-Vlagyivosztok